• Tóth Niki

Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnoksága négyszeres aranyérmese


Idén júniusban rendezték meg tizedik alkalommal a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságát Olaszországban. Már önmagában is tiszteletre és elismerésre méltó, hogy az ezen a bajnokságon részt vevők a betegségük, műtétek és az ezekkel együtt járó nehézségek ellenére aktívan sportolnak, készülnek és rajtvonalhoz állnak.

Mihálovits Tamással beszélgettem, aki 2015 júniusában esett át egy vesetranszplantációs műtéten és az idei EB-n 4 aranyérmet is szerzett.

  • Mióta sportolsz?

Már általános iskolás koromban is sportoltam, eveztem, kosárlabdáztam, öttusáztam, kondiztam. Kosárban NB2-es szintig jutottam. Majd 2004-ben találtam meg az igazi hozzám illő sportot, az amerikai focit, amit 10 évig űztem. Alapító tagja voltam az Árpa Attila által is ismert Budapest Wolves csapatnak. Részt vettünk országos bajnokságon, osztrák bajnokságban, Aréna kupákon. Szívfájdalmam az , hogy a válogatottság kimaradt, mert lesérültem 2013 végén és ekkor kezdett a veseműködésem is csökkenni. Az amerikai focihoz már nem tértem vissza, elkezdtem jégkorongozni, ami valljuk be, nem segítette az állapotom javulását, de nem tudtam sport nélkül élni.

  • Mikor derült ki, hogy vesebeteg vagy?

Örökölt policisztás veséim voltak, amit 10 éves korom óta tudtam, így nem ért váratlanul, amikor a térdszalag műtétem előtti vizsgálatoknál kiderült, hogy már nem működnek tökéletesen a veséim. A rendszeres kontroll vizsgálatoknál már látszott, hogy rohamosan romlik a veséim állapota, fél év alatt olyan szintre, hogy felkerültem a transzplantációs listára, majd elkezdődtek a művesekezelések. Ez fizikailag nagyon megerőltető volt, fáradékony voltam, így a kezelés ideje alatt, ami 7 hétig tartott, nem tudtam sportolni.

Hatalmas szerencsének tartom, hogy az átlagos 2 éves várakozás helyett, 7 hét alatt találtak nekem megfelelő vesét. Nagyban köszönhetem a sportnak, hogy a műtét úgy zajlott, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, beállt a vérnyomásom, nem kellett vért levenni vagy adni. Mintaszerű volt az orvosok szerint. 2 hétig voltam kórházban, de már a második naptól kezdve róttam a folyosón a köröket, ha vendégek jöttek hozzám, soha nem láttak ágyban fekve, minél előbb fel akartam gyógyulni. Nagyon hamar visszaálltam a munkába is és most már belátom, hogy felelőtlenül, de jégkorongozni is visszatértem egy rövid időre.

  • Hogy kerültél kapcsolatba a Transzplantáltak Sportszövetségével?

2017-ben hallottam először, hogy létezik ez a Sportszövetség. 2017 nyarán el is kezdtem a felkészülést a Szervátültetettek és Művesekezeltek Európa Bajnokságára. Dobószámokban indultam, súlylökés, gerelyhajítás, diszkoszvetés és cricket labda dobás, a 40-49 éves korosztályban.

  • Mind a négy számban aranyérmet szereztél. Gratulálok ehhez.

Igen, sikerült 4 aranyérmet elhoznom. Súlylökésben világcsúcs feletti , gerellyel és diszkosszal világcsúcs környéki eredménnyel, ez nagyon motiváló és bizakodóan készülök a jövőbeli versenyekre.

  • Nagyon pozitívan és könnyen beszélsz a betegségedről és a műtétről, ez másoknak is erőt adhat. Mi segített Téged a nehéz pillanatokban?

Mindenhez úgy állok hozzá, hogy ez egy állapot, ami van , de biztos voltam benne, hogy a művesekezelést nem fogom évekig csinálni, tudtam , hogy ez csak egy átmeneti állapot. Családom van, gyerekeim, munkám , tudtam, hogy ezen gyorsan túl kell lennem és folytatni az életet. Sok minden megfordul ilyenkor az ember fejében, átalakulnak a fontossági sorrendek. Nagyon fontos a családom, nagyon fontos a sport és az egyéb tevékenységeim, szörfözök, motorozok, vadászok. Én ezeket még élvezni akartam.

Alapjában pozitív a hozzáállásom, csak a gyógyulásra gondoltam, nem hagytam magam lehúzni a beteg emberek panaszkodásai által, kerülöm is az ilyen közegeket.

Számomra is nagyon nagy motiváció volt a többi versenyző, akik közül sokan komolyabb műtéteken estek át vagy évek óta kezelésekre járnak és ott voltak, versenyeztek.

Mázlistának tartom magam, hogy kevesebb mint fél év alatt lezajlott a művesekezelés, a vesetranszplantáció és a felépülés.

Nem utolsó sorban pedig nagyon sokat számított, hogy ott állt mellettem a feleségem és végig támogatott, továbbá nagy köszönet az edzőmnek is, aki segített felkészülni az EB-re.

  • Mik a jövő évi terveid?

Most januárban elindulok a Senior OB-n súlylökésben az egészségesek között. Augusztusban pedig a Transzplantáltak Világbajnokságán, ahol célom a világcsúcs megdöntése mind a négy számban. Ezt a sportágat 60 éves kor felett is lehet űzni. Hosszútávú célom, hogy minden korosztályban majd az én nevem mellett legyen a világcsúcs.

Nagyon köszönöm Neked ezt a beszélgetést, további sok sikert kívánok a céljaid eléréséhez!

#atletika #szervatultetettekeuropabajnoksaga #tothniki #sportcoaching #motivacio #mihalovitstamas